Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Cegléd
Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Cegléd
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Hírek
Hírek : Mindenki június 13-án jöjjön!

Mindenki június 13-án jöjjön!

 

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom közel egy évtizede minden esztendőben felvonulást szervez a gyalázatos trianoni békediktátum évfordulóján, mely során mindig útba ejtjük több, a magyarságot elnyomó utódállam nagykövetségét.


 

 

 


Ezeken a rendezvényeinken soha, egyetlen alkalommal sem sértettünk törvényt, rendzavarásra nem került sor. Ahogy minden évben, úgy idén is a köztársaság törvényei szerint jártunk el, s több mint egy héttel a június 6-i rendezvény előtt megtettük a bejelentésünket a Budapesti Rendőr-főkapitányság felé.

Mozgalmunk vezetői, a rendőri kérésnek eleget téve, személyesen mentek be a Teve utcai épületbe és egyeztető tárgyalásokon a rendőrség javaslatait figyelembe véve határoztuk meg a felvonulás és a rendezvény útvonalát. Erről jegyzőkönyv készült, amelyet a rendőrtisztek is aláírtak. Ezután derült égből villámcsapásként ért minket, hogy másnap a rendőrség közölte, hogy betiltják az előzetesen velük egyeztetett és jegyzőkönyvbe foglalt rendezvényt, majd a tiltó határozatot is kézbesítették. Ezt követően újra bejelentettük a rendvényt, de ekkor már - a rendőrség által kiadott közlemény állításával szemben - módosítottunk az útvonalon, ismételten a rendőrség javaslatai szerint. Erről ismét jegyzőkönyv született. Később ezt a megállapodást is felrúgta a rendőrség. Annak ellenére, hogy az újabb tiltó határozat szerdán délben született, erről csak csütörtök reggel értesítettek minket, egyértelműen azért, hogy kifussunk a 72 órás határidőből.

Ennek ellenére, mi újra módosítottuk az útvonalat, s csütörtökön új bejelentést tettünk. Erről délután Toroczkai László egyeztetett a rendőrséggel a Teve utcai épületben, ám itt már vita alakult ki, s egyértelművé vált számunkra, hogy a rendőrség mindenképpen tiltani, vagy feloszlatni akarja a rendezvényt. Sőt, a rendőrség egy áprilisi törvénymódosításra hivatkozva még fel is jelentette a szervezőket, amiért nem 72 órával korábban tették a bejelentést! Az is egyértelmű lett, hogy a rendőrség statikus rendezvény esetén is oszlatna, a tiltásra hivatkozva. Ez (is) természetesen törvénytelen lenne, de egy vonulás nélküli hagyományos felvonulásnak értelme sincs.

A rendőrség egyértelműen tiltani, illetve még inkább oszlatni akar egy Trianonra emlékező, lassan egy évtizede mindig békés rendezvényt. Az, hogy erre éppen a választások előtti éjszakán kerülne sor, felveti annak a lehetőségét, hogy a közelgő bukástól megbolondult hatalom azt szeretné elérni, hogy a kampánycsönd miatt üres híradók azzal legyenek tele, hogy a “szélsőjobb megint randalírozott“. Mivel ahogy eddig sem, úgy ezután sem leszünk a hatalom játékszerei, s mivel mi magunk ezúttal nem látjuk értelmét az ütközetnek, a június 6-i felvonulásunkat áttesszük egy héttel későbbre, június 13-ra.

Június 6-án 16:30-kor a helyszínen Toroczkai László egyedül tart sajtótájékoztatót, éppen úgy, mint 2006-ban hasonló helyzetben Pozsonyban. Kérjük a résztvevőket, hogy június 13-án jöjjenek és ne június 6-án, mert a rendőrség láthatóan mindenkit el akar a helyszínről hurcolni. Most már azonban biztosra megyünk. A jövő héten a mozgalmunk több mint 100 tagja fog, különböző útvonalakra kidolgozott több mint száz felvonulást bejelenteni. Amennyiben az összeset be akarja tiltani a BRFK, akkor bele fog fulladni a papírmunkába, ráadásul egyértelművé válik a törvénytelen politikai szándék. Emiatt pedig hivatali visszaélés miatt fogunk feljelentést tenni.
Döntésünket felelősségünk tudatában hoztuk meg. Nem kívánunk a hatalom semmilyen koncepciós szándékához asszisztálni, s nem kívánunk akaratunk ellenére sem ártani a Jobbiknak. Mára egyértelművé vált, hogy nemzetközi döntés született a HVIM tönkretételéről, megalkották a halálos ítéletünket. Ezért érnek minket immáron heti rendszerességgel súlyos jogsértések a Magyar Köztársaság és a Szlovákiának, Szerbiának és Romániának nevezett utódállamok területén, de még Kanadában is.

Úgy tűnik teljes az egyetértés, hiszen senki sem emel szót az érdekünkben. A jelenlegi helyzetben csak a Jobbikban bízhatunk, reméljük méltóak is lesznek erre a bizalomra. Kifejezetten az ő érdekükben tesszük át egy héttel későbbre a rendezvényünket, de természetesen a hatalom elől nem hátrálunk meg. Mi az egyre jobban fokozódó nemzetközi hatósági terror ellenére létezünk és erősödünk. Egy magyar mozgalom erejét ilyen magyarellenes környezetben mindig a vele szemben kifejtett ellenállás mértéke jelzi. A jelek szerint tehát jó úton haladunk.

2009. június 4.
A HVIM vezérkar

 
HVIM szervezetek
 
Oldal Ajánló
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG